|
2. Zenés-Sportos-Színház Találkozó
Olimpikonok labdarúgó válogatottja és Mamma Mia musical Koppánymonostoron
A
Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztal és a Magyarock Dalszínház a
Koppánymonostori Részönkormányzat támogatásával 2010.április 24-én második alkalommal
szervezte meg Koppánymonostoron a Zenés-Sportos-Színház Találkozót.
A színészek csapata után az
idei évben újabb kiváló ellenfelet sikerült Komáromba csábítania a
Magyarockosoknak, hiszen a Berecz Dezső Sporttelepenaz Olimpikonok labdarúgó válogatottja ellen léptek pályára a vendégekkel is kigészült Magyarockosok. A Komáromi Sporthagyományokat Örző Kerekasztal vezetői (Vörösházi Tibor, Füzi Gábor) mellett Bagi Martin, az SZPK válogatott floorball kapusa, illetve Molnár Attila, a városi képviselő-testület tagja is beszállt a társulat csapatába. A jó hangulatú melegítés kellően feltüzelte a csapatot, amely közben azért az ellenfél erőit is felmérte.
Azt az ellenfelet, amely csapa kiváló sportolóból állt. Az olimpikonok válogatottja: KRISTÓF ANDRÁS (KEK döntős vizilabdázó), LINDNER ÁDÁM (válogatott asztaliteniszező), KOVÁCS NORBERT Í(utánpótlás vállogatott labdarúgó), MARTINEK JÁNOS (olimpiai-, világ- és Európa-bajnok ötusázó), TENDL LÁSZLÓ (utánpótlás válogatott labdarúgó), VIRÁGH LAJOS (egyetemi vb 2., olimpikon birkózó), TATÁR ISTVÁN (olimpiai 6. helyezett atléta), Berhidai Dániel (utánpótlás válogatott labdarúgó), Tóth A. Péter (utánpótlás válogatott vívó, FÁBIÁN LÁSZLÓ (olimpiai-, világ- és Európa-bajnok öttusázó). Eredetileg a Magyarock csapatába készült, de létszámgondok miatt az ellenfél csapatában lépett pályára az aranytorkú rocker MAKRAI PÁL, illetve a komáromi kézilabda két legendás alakja, SZAKÁCS ISTVÁN és VECSEY VIKTOR is.
A mérkőzés kezdetben kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, de egy figyelmetlenséget kihasználva 10 perc után előnybe került a vendég csapat. A helyi alakulat hamar feltüzelte magát, és a társulat aktiv sportolóira támaszkodva szebbnél-szebb támadásokat is vezettek. Sajnos a helyzetek sorra kimaradtak, s ezt megbosszulva a vendégek két gyors ellentámadásból is szereztek gólt. A félidő végén Vizeli passzából a tavaly is gólt szerző Juhász szépített, igy 1:3-as állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok. A szünetben nagyon fogadkoztak a helyi legények, de sajnos a második félidő is vendég találattal indult. Mintha a szerencse nem igazán akart volna a Magyarock csapata mellé szegődni, hiszen szinte a kapu torkából is kimaradtak a helyzetek. Vörösházi Tibor találatánál felcsillant a remény a felzárkózásra, de két jól eltalált lövéssel eldöntötte a mérkőzést a vendégcsapat. A komáromi legények a hajrában is hadilábon álltak a góllövéssel, igy a mérkőzést az olimpikonok nyerték 6:2 arányban. A közös fényképek és értékelések után azért mindkét csapat számára nagyon jól esett a finom gulyásleves.
A mérkőzésről a kemma.hu portál készített képes beszámolót (http://www.kemma.hu/galerialp/38500)
Az
este folyamán a Dózsa György Általános iskola tornatermében tapsolhatott a szép számú közönség az
az Érsekújvári Rockszínpad társulatának, akik a ma is népszerű ABBA zenekar számaiból készült Mamma mia című filmmusical színpadi változatát mutatták be A játék újra él címmel. A romantikus, vidám történet minden nézőt magával ragadott, s tapsviharral jutalmazták a fiatal felvidéki társulat előadását.
A Koppánymonostori Részönkormányzat támogatásának köszönhetően a rendezvényekre az érdeklődők ingyenesen látogathattak el. A szervezők szerint lesz még folytatás, 2011-ben már több csapatos labdarúgó tornát szeretnének szervezni.
A 2010.évi Zenés-Sportos-Színház Találkozó legjobb pillanatai:
|

|
|
Magyarock Dalszínház: Balogh Attila, Füzi Gábor, Gábor Sándor, Juhász Gergely, Kollárik Péter,
Kollárik Milán, Másik Attila, Másik Lehel, Molnár Attila, Molnár Árpád,
Monostori Ádám, Orbán Viktor, Smid Ferenc,
Vizeli Csaba, Vörösházi Tibor
|
Olimpikonok válogatottja: Kristóf András, Lindner Ádám, Kovács Norbert, Martinek János, Tendl László, Virágh Lajos, Tatár István, Berhidai Dániel, Tóth A. Péter, Makrai Pál, Fábián László, Szakács István, Vecsey Viktor
|
|
|
|
Érsekújvári Rockszínpad előadása
|
Érsekújvári Rockszínpad előadása
|
|
|
|
|