|
„Utolsó szép reménye
voltunk…”
Újra színpadon az
UTAZÁS rockopera!
2009 őszén a
Magyarock Dalszínház két év pihenő után felújítja egyik legnagyobb sikerű
előadását, az 1956-os forradalomban játszódó Utazás című rockoperáját, melyben
új szereplők is debütálnak a színpadon.
2006 nyarán mutatta be a társulat
Kocsák Tibor és Miklós Tibor Tábori György regénye alapján írt Utazás című
rockoperáját a komáromi Monostori erődben. A fergeteges sikerű bemutatót
követően, melyet Miklós Tibor és felesége, az ősbemutatón a főszerepet alakító
Nagy Anikó személyesen tekintett meg, a társulat többek között Szentendrén,
Észak-Komáromban, Nagyigmándon és Bicskén is vendégszerepelt a produkcióval.
Hosszas szervezőmunkának
köszönhetően 2009-ben 4 előadásban kerül újra színpadra a darab. A szereposztás
sok helyen megegyezik a premier szereplőgárdájával. Ismét együtt izgulhatunk
Lady Ashtonnal (Kuczmann Ágnes), hogy ki tudja-e menekíteni a darabbéli
szerelmét , a forradalom sebesült tanárát, Veres Pált (Másik Lehel) az
országból volt tanítványa Éva (Végh Edina) és az öreg (Juhász Róbert)
segítségével a vallató, és a Ladybe szerelmes Szurov őrnagy (Molnár Árpád) karmaiból,
miközben útitársaival és sofőrjükkel, a magyar Robival (Vörösházi Tibor) egy
kis mosoni faluban a besúgó Csepege (Szakács Péter) szállodájában vannak kényszerű
„vendégségben”. Ismét láthatja a közönség Balogh Attilát, Pusztai Gábort, de
Tar Gabriella, Ladik György, Németh Nikolett, Pataki Csaba, és az oroszlányi
FLAME Musical Egyesület két tehetsége, Molnár Szulita és Solt Klaudia most fog
a darabban debütálni. Makai Marcell és Másik Attila, akik már a premieren is
szerepeltek, most új szerepben lépnek színpadra.
Kocsák Tibor-Miklós Tibor-Tábori György Utazás (rockopera két
felvonásban)
2009.október 22. 18.00
óra – Kisbér, Wass Albert Művelődési Központ 2009.október 23. 19.00
– Nyergesújfalu, Ady Endre Művelődési Központ 2009.október 24. 19.00
– Komárom, Jókai Mozi 2009.november 4. 19.00
– Tata, Magyary Zoltán Művelődési Központ
|