„A zene engem mindig megvigasztal, lelkesít és kikapcsol!”

A Magyarock Dalszínház hét éve alakult Dél-Komáromban és mára 11 színpadi produkcióval – köztük egy önálló művel – zenei válogatásokkal és saját zenekarral, stúdióval rendelkezik. A produkciókban fiatalokkal és gyermekszereplőkkel dolgoznak.

Fiatal, lendületes, tehetséges és kedves. Mindez elmondható Másik Lehelről, a Magyarock Dalszínház fiatal zeneszerzőjéről és aktív társulati tagjáról. Mostani lapszámunkban őt faggattuk gyermekkoráról, iskolai emlékeiről és a zene iránti szeretetéről, elhivatottságáról.

Hol jártál általános iskolába?

Szőnyben voltam általános iskolás. Mind a 8 osztályt ott jártam végig, és szép emlékeket őrzök ezekről az évekről. Egészen 16 éves koromig laktunk Molajban, később költöztünk át Monostorra.

Kedvenc tanárom az igazgató úr volt, Kovács László. Nagyon szerettem, amikor énekórát helyettesített. Magam előtt látom, ahogy kinyitja az ajtót, messziről bedobja a naplót az asztalra, majd leült a zongorához és egész órán szólt a bugi.

Köztudott rólad, hogy kötődsz a zenéhez. Mikor kezdődött ez nálad?

Már óvodában elköteleződtem. Legalább is azt mesélték. Most találkoztam nem olyan régen az óvó nénimmel, Ági nénivel, s ő mesélte a következő történetet. Kiküldtek valamiért a mosdóba, s jó sokáig nem érkeztem vissza, mire ők utánam jöttek. Állítólag ütöttem a ritmust a mosdókagylókon.

Reggeli közben vezényeltem, szóval minden alkalmat kihasználtam a zenei alapokra. Ági néni mesélte azt is, hogy mindenki karmesternek szánt. Meg is lepődtek azon, hogy a gépészeti szakmát választottam.

Zenei képzettséget azonban szereztél.

Igen. Másodikos osztályos voltam, amikor édesanyám beíratott a zeneiskolába. Mert akkor is énekeltem. Az előképző után a zongorát választottam. Nem voltam egy egyszerű gyerek, mert sosem azt akartam játszani, amit kellett. Mindig csak azokat gyakoroltam, ami nekem tetszett. Slágereket hallás után játszottam le. A kottaolvasás egyébként sem volt az erősségem. A zeneiskolában is inkább hallás után tanultam. Hazáig dúdoltam az új dallamokat, majd otthon begyakoroltam.

Az utolsó vizsgán alig mentem át. Hármas osztályzatot kaptam, ami egy kicsit szégyen volt ebben az iskolában. A három vizsgadarabból alig tudtam az egyiket, a másik kettőt pedig csak félig. Pontosan azért, mert mindig másokat gyakoroltam, nem azt, amit kellett volna.

Gondolom ez változott, hiszen zenéket szerzel.

Nem, nem nagyon változott. Tudok kottát olvasni, de továbbra sem az erősségem. Mindig irigykedve nézem azokat, akik a kottát olvasva is nagyszerűen játszanak.

Hogyan szerzel zenét így?

Most már vannak olyan programok, amelyek a lejátszott zenét automatikusan átírják zenei hangokra. Szerintem ezt direkt nekem találták ki.

Persze ha megfelelő időt szánnék rá, biztosan én is meg tudnám tanulni. De én már nem szánok rá olyan sok időt, inkább hagyatkozom a fejemre.

Korábban több helyi kisebb, amatőr zenekarban is játszottál. Hogy emlékszel vissza ezekre az időszakokra?

Már középiskolásként elkezdtük a zenekari munkát. Összesen négy kisebb zenekarban játszottam, majd a Dalszínház következett. Főleg rockzenét, majd bluest és jazzt. A diszkó és pop műfaj kimaradt az életemből.  Ez nem vonzott annyira.

Mesélj a Dalszínházról. Hogyan kerültél kapcsolatba velük?

Telefonon keresett első alkalommal Vizeli Csaba, akit nem is ismertem addig. Mindjárt a dolgok közepébe vágott, gyorsan vázolta a március 15-re tervezett programját, amibe énekelni hívott. Egy kicsit meglepett az ajánlata, hiszen a korábbi zenei próbálkozásainkon zongoráztam, s csak vokálosként énekeltem.

Kitartó volt, így megígértem neki, hogy elmegyek a próbára, megnézem, mit szeretne. Persze az első próbán Varga Miklós által énekelt dalok jutottak rám, amitől nagyon megijedtem. Hogyan tudnám én kiénekelni ezeket a hangokat. Végül megpróbáltam, s saját magam is meglepődtem, hogy ment. Így aztán ott ragadtam.

Hogy tetszik neked ez a dolog? Mennyire érzed magadénak?

Abszolút.

Szeretném ha mesélnél a saját darabotokról, Jókai Mór Aranyemberéről, amit színpadra állítottatok. Kinek jutott az eszébe?

Csabinak volt ez is az ötlete. Én nem is hittem, nem bíztam benne. Talán ez is olyan volt, hogy kipróbálom magam. Csaba komoly tervekkel állt elő. Pontosan betervezte, hogy mikorra meddig kell elkészülnünk, mit és hogyan csináljunk.  Izgalmas folyamat volt, de zeneileg maradtak benne kérdések. Az első próbálkozásunk. Zeneszerzőként is az első önálló munkám. Nagyon érdekes, hogy vannak benne olyan dallamok, amelyek már évtizedekkel ezelőtt megszülettek bennem, de sosem jött el az alkalom, hogy valahová felhasználjam. Ide pedig beillettek. Emlékszem, hogy zenekari improvizálások alkalmával beépítgettem őket, de éreztem, hogy ezeknek valami önálló keretet kell majd adnom.

Az Aranyember zenéje szerintem olyan, mint egy írónak, vagy egy költőnek a zsengéje. Hiába vagyok én már sok éves, ez mégis csak az első művem, amiből sokat tudok még tanulni.

Szinte valamennyi darabban főszerepet játszol. Melyik áll a legközelebb hozzád? Melyik a kedvenced?

Az a baj, hogy többféle szempont szerint vannak kedvenceim. Dramaturgiailag az Utazást szeretem. Színészi játékkal a Shakespeare, vagy akit akartok című a kedvencem, zeneileg pedig az, amit nem játszunk, a Jézus Krisztus szupersztár. Persze mindig az éppen aktuális darabunkat kedvelem a leginkább, amit éppen próbálunk színpadra állítani. Ugyan akkor egyúttal azt is útálom a legjobban, hiszen nehezen tanulok, s mindig nagyon sokat kell gyakorolnom, hogy rögzüljenek a szövegek. Így aztán egy kicsit megunom addigra a dallamokat, amire a szöveg rögzül.

Elárulhatunk valamit a tervekről is?

Igen, bár egy kicsit bizonytalan vagyok. Elméletileg nyárra tervezzük a második önálló produkciónkat, amely szintén kötődik Komáromhoz, hiszen Klapka Györgyről szól.

Mit üzensz a gyerekeknek az újságon keresztül?

Minden kissrácnak üzenem, hogy zenélni nagyon klassz dolog. Engem mindig megvigasztal, lelkesít és kikapcsol. Mindig számíthatok rá ha gondom, bajom, vagy örömöm van. Leülök a zongora elé és játszom. Próbálják ki ők is.

Monostori Éva