|
Nagyszabású, mintegy 4 órás
ünnepi rendezvény lesz október 6-án az ácsi Sportcsarnokban a Magyarock
Dalszínház szervezésében. A költő visszatér rockopera 20 éves jubileumi
előadása mellett a Kormorán együttes is színpadra lép az este folyamán.
A Kormorán együttes első
rockoperáját, melynek alaptörténetét Páskándi Géza írta, 1988. augusztus 5-én
mutatták be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Koltay Gábor rendezésében. A
darab azóta számtalan feldolgozást ért meg, játszották Erdélyben és a
Felvidéken is.
A Magyarock Dalszínház ezer
szállal kötődik e nagyszerű darabhoz, hiszen többek között 2002-es alakulása is
ehhez köthető. A költő visszatér részleteivel léptek először közönség elé a komáromi
városi ünnepségen. 2003 márciusában állította színpadra a Dalszínház a teljes
darabot, melyet azóta már több, mint 30 alkalommal játszott az ország különböző
részein és határainkon túl is.
A jubileumi előadás
különlegessége, hogy Petőfi Sándor szerepében az ősbemutatón is szereplő Varga
Miklós lép színpadra, s erre az előadásra visszatér a színpadra a Dalszínház
alapító tagja, Gál László is. Az előadást szünet nélkül láthatja a közönség.
A rockopera után rövid
átszerelést követően színpadra lép a Kormorán együttes is. A zenekar 30 dalt fog előadni több, mint 30 éves
pályafutásának szerzeményeiből.
A rendezvény támogatója:
Eurotrade Kft.
Médiatámogató: Radir Rádió
Jegyek ára: elővételben 2000 Ft,
előadás előtt a helyszínen: 2500 Ft
Jegyek kaphatók: a komáromi Tourinform
Irodában (2900 Komárom, Igmándi út 2., Tel: 34/ 540-590), illetve az ácsi
Városi Sportcsarnokban (2941 Ács, Igmándi út 1., Tel: 34/386-021)
Információ: Balogh Attila,
70/953-7745
E-mail: magyarock@vivamail.hu
A KÖLTŐ VISSZATÉR - rockopera -
írta: Páskándi Géza
zene: Koltay Gergely, Margit József, Szűts István
szereplők:
Petőfi Sándor: VARGA
MIKLÓS m.v. Karl Ludwig Grünne
gróf: VÖRÖSHÁZI TIBOR Wilhelm Grünne,
Csitári Vilmos álnéven a gróf unokaöccse:
BALOGH ATTILA Györgyfalvy
Zsuzsanna: KUCZMANN ÁGNES Lövei Klára: VÉGH
EDINA Vasvári Pál: JUHÁSZ
RÓBERT Teleki Blanka grófnő:
TAR GABRIELLA Kossuth Lajos: GÁL
LÁSZLÓ Márciusi ifjú: MÁSIK LEHEL Pesti polgár – Bem
József: MOLNÁR ÁRPÁD Györgyfalvy Tivadar
őrnagy: MÁSIK ATTILA Metternich herceg: TIHANYI DÁNIEL V. Ferdinánd császár
– Ferenc József császár – Avram Iancu: ORBÁN VIKTOR Johann tömlöcigazgató
– ügynök – orosz tiszt: SZAKÁCS PÉTER Ioan Dragos: PUSZTAI GÁBOR
közreműködik:
A MAGYAROCK DALSZÍNHÁZ társulata
koreográfus: TÚRI GYÖRGY
rendező: VIZELI CSABA
|