|
8 éves a Magyarock Dalszínház - születésnapi gálaműsor
Álló tapssal ünnepelték a Magyarock Dalszínházat
A Magyarock Dalszínház 2010. február 20-án az almásfüzitői Petőfi Sándor Művelődési Házban ünnepelte 8 éves születésnapját, hatalmas sikerrel.
A több, mint két órás gálaműsorral nem csak ünnepelni szeretett volna a társulat. Várkonyi Mátyás, a Genereál együttes vezetője, a Rock Színház igazgatója 2010-ben lesz 60 éves. Ebből az alkalomból, a zeneszerző életműve előtt is kívánt tisztelegni a Magyarock, s elmondható, hogy sikerült is megfelelni a szerző elvárásainak.
A kezdés előtt több, mint fél órával már szinte teljesen megtelt az almásfüzitői Művelődési Ház nézőtere, de a rendezők gyors segítségnyújtásának köszönhetően végül mindenki helyet tudott foglalni. A műsorrend külön blokkok szerint kísérte végig a zeneszerző pályáját, melyben vendégek is közreműködtek. A sort a koppánymonostori Dózsa György Általános Iskola tanulói nyitották. Velük évek óta jó kapcsolatot ápol a színház, a tanulók A betlehemi csillag előadás állandó közreműködői is. A kicsik után már következett is az igazi műsor, mely az első magyar rockopera, a Sztárcsinálók (író: Miklós Tibor) részleteivel indult. A társulati tagok mellett itt lépett először színpadra a darab '93 Rock színházi bemutatóján Senecát alakító Bardóczy Attila, aki Szűcs Józseffel adta elő Nero és Seneca duettjét. Az első blokkot Másik Lehel zárta, aki a Szép új világ című musical egyik legszebb számát adta elő.
A bevezető szakasz után Vizeli Csaba adta át a társulat munkáját az elmúlt két évben legtöbbet segítő magánszemélyeknek, Németh Gyulának, az ácsi Művelődési Ház igazgatójának, Felner Istvánnak, a Royal Express Zenekar vezetőjének, Juhász Gábornénak, a Dózsa György Általános Iskola tanárnőjének, illetve dr. Völner Pálnak, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökének, és az este ünnepeltjének, Várkonyi Mátyás zeneszerzőnek.
Az első felvonás második részét a Délibáb Színház jelente kezdte, akik a 2010-ben újra életre kelt A félőlény című zenés meséjének a záró számát adták elő. Az első felvonás hátralévő részében pedig a nagysikerű Egri csilagok musical legszebb melódiái csendültek fel.
A második rész nagy meglepetése a kezdő szám volt. Maga a zneszerző is színpadra lépett és egy zongora mögött idézte meg a Generál korszakot. A publikum nagy ovációja közepette saját maga konferálta fel a 90-es években Londonban is bemutatott művét, a Dorian Grayt. A darab legszebb szólói, duettjei mellett a társulat férfi tagjai előadásában hatalmas sikert aratott az Amerika című jelenet is mely Gábor Sándor és Orbán Viktor ötletére épült.
Ezt követően a társulat egyik legnagyobb sikerét aratott előadására a Will Shakespeare-re épülő jelenetsor következett. Itt ismét tapsra fakadt a közönség. A legnagyobb sikerű számokban a társulat minden tagja színpadra lépett. A zárás pedig hozta az egész este nivóját, hiszen a finálé nótát a Sztárcsinálókból közösen adta elő az összes vendég és a társulat Várkonyi Mátyás, Makrai Pál és Molnár Árpád élő zenekaros kiséretével. A műsort percekig tartó álló taps zárta.
Az előadást követő fogadáson a zeneszerző külön kiemelte a társulat fejlődését, és megköszönte a szívhez szóló "ajándékot", illetve tovább biztatott mindenkit a színház iránti alázatos munkára.
|